Kurtág György: Fin de partie (A játszma vége) – magyarországi bemutató
Koncertszerű előadás
2023. október 12. | 19.00
Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

#Opera
#Komolyzene
#Kortárs zene
Hamm:
Frode Olsen
Clov:
Haja Zsolt
Nell:
Hilary Summers
Nagg:
Leonardo Cortellazzi
Zenei munkatárs:
Sándor Szabolcs
Közreműködik:
Danubia Zenekar
Vezényel:
Markus Stenz
Egy kritika szerint Kurtág Fin de partie-ja szeretetteljes búcsú a 20. század modernizmusától. Kurtág György Samuel Beckett drámája nyomán írt operáját 2018 novemberében mutatták be Milánóban. A Teatro alla Scala előadását Pierre Audi rendezte, a produkció később Amszterdamban, majd Valenciában és Párizsban is színre került, a szereposztás azonos volt a premierével. Az egyik holland kritikus úgy látta, „Beckett kietlen világának csonkolt alakjai ezúttal elvesztik brutális vonásaikat. Kurtág György szeretettel burkolja be őket zenei világával. Az ő »végjátéka emberi«, majdhogynem gyöngéd.”
A játszma vége elnyerte az egyik legrangosabb elismerést, az International Opera Awards világpremier kategóriájának díját. A budapesti előadáson a Danubia Zenekar működik közre, az együttes aktívan részt vett az ősbemutató előmunkálataiban, a muzsikusok közvetlenül a szerzőtől kapták az instrukciókat.
Opera egy részben, szünet nélkül, francia nyelven, magyar felirattal.
Az előadást 17.30 órától Előhang címmel Fazekas Gergely zenetörténész műismertető előadása előzi meg az Előadóteremben, melyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az érdeklődők. Az Előhangon való részvétel a koncertre váltott jeggyel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A REGISZTRÁCIÓ LEZÁRULT.
Az előadás a Liszt Ünnep keretében az Elbphilharmonie Hamburggal és a Kölner Philharmonie-val közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.
#Opera
#Komolyzene
#Kortárs zene
Ajánló
2025. 10. 18.
Compagnia Finzi Pasca: TITIZÉ – A Venetian Dream
Az illékony képekkel, utalásokkal és látomásokkal operáló álmok nyelvét beszélő TITIZÉ légies, szürreális univerzumba repíti a nézőt. A látszólag töredékes, mégis szuggesztív narratíva kaleidoszkópszerűen bontakozik ki, miközben különböző...
Részletek
2025. 10. 11.
PONT Fesztivál
Az egyik legszínesebb hazai világzenei programsorozat, a PONT Fesztivál idén Szerbia és a balkáni tájak változatos kultúráját állítja középpontba. Az egész napos ingyenes fesztiválon fellép a délszláv dallamokat játszó Džumbus Trio, a kolo lépéseit...
Részletek
2025. 10. 09.
Golden Repair – Finom illesztések
A kiállítás címe (Golden Repair – Finom illesztések) az ősi japán vázajavítási technikára, a kincugira utal, amely során a törött vagy sérült porcelántárgyakat aranyporral beszórt gyantával ragasztották össze, kiemelve a repedések helyét. A...
Részletek